A valósággal való bármilyen egyezés csupán a véletlen műve.
Mikor már végleg betelik a pohár, vagy esetleg a pohár szélén is túlcsordul a lé és a maszlag, akkor nincs mit tenni, a bili kiborul, elkap az ékszíj, vesszen aminek vesznie kell! Manapság az emberek úgy élnek többségében, mintha csak azért kapkodnának, hogy minél előbb megássák maguknak a saját sírjukat. Nincs köztes állapot, nincs pihenés, nincs magánélet, se szórakozás, ha van is, akkor a következményei vitákban kötnek ki és kezdődik elölről az egész mókuskerék.
Kedves Magyar kormányunk nem igazán tudom, hogy mit is akar elérni az emberek által, de nagy valószínűséggel azt látom, hogy tönkre tenni őket minél hamarabb, akik nem a felsőbb rétegbe tartoznak, hadd hulljon a férgese címszó alatt. Kezdjük a munkát keresőkkel, munkanélküliekkel. Nem elég, hogy több órát kell várni, majd egy órát ülni egy asztalnál, hogy eldöntsék, neked jár-e valami pénz az elkövetkezendő jó pár hétben, ami soroljam mire elegendő? Semmire! Lehetsz diplomás, pályakezdő, esetleg hosszú évek után álláskereső, a havi bruttó 83 ezer forintból megkapod a saját kis 51 ezer valahány száz forintos álláskereső segélykédet, mely valljuk be őszintén, lehet jóval hasznosabb lenne segget törölni, mint megélni belőle. Szomorú...
Ez ráadásul megyénként eléggé eltérő is. Mennyit kell tenned azért, hogy a boltba elmenj és nézd, melyik az olcsóbb nem a minőségibb. A dohányosok meg már konkrétan rábasztak itt, vagy leszoksz, vagy leszopsz... Persze, nem kell dohányosnak lenned ahhoz, hogy megszívd. Elég csak a számlákat nézni. Ebből az 51 ezer forintból kiperkálsz, ha nem egyedül élsz legalább 30 ezer forintot minden számlára (jó esetben), ha nem többet, a maradékból pedig egész hónapban tudsz élni! Felemelő érzés. Ekkor jönnek a megmondó emberek, márpedig dolgozni kell valahol, mert ilyen az élet. Az élet egy nagy szívás! Dolgozhatsz te, azaz akarhatsz te dolgozni, ha nincs a közeledben egy tetves munkahely se, vagy esetleg nem vesznek fel. Nincs munka? Nem baj, van tanfolyam! Itt már 3 ezer forinttal többet kapsz egész hónapra, igaz neked arra sincs pénzed, hogy mosóport vegyél, mert már nem a családdal élsz, hanem próbálod a saját utadat járni, de menj tanfolyamra, havi 54 ezer forintért egy olyan helyről, ahonnan nem fizetik ám a bérletedet, csak a lakhelyedtől, de ahol jelenleg tartózkodsz, nem tudsz bejelentkezni. Magyarország 2k17. Nem baj, nem veszel így tejet legfeljebb tudsz venni egy pár kiflit a közértben, mert annyi még maradni fog, és büszkén végigviszed a tanfolyamot, mely után vagy van valami, vagy lószar sincs. Magyarország jobban teljesít... Várjunk csak, vagy nem is?
Nem tudom, hol élnek egyesek, de a kormány biztos úgy van vele, hogy ha nekik van miből élni, akkor másnak is akad és az egyik ruhás szekrény csak 20 ezres kötegekkel van tele, mert ez végül is normális dolog minden háztartásban! Tehát, talpra magyar, hív a haza, itt az idő (tanfolyamra, munkanélküli segélyre) most vagy soha (de inkább soha).
A többség menekül. Igen, de anyagi háttér nélkül, elég nehéz pláne, ha senki se segít és még nem is támogat bátorít, hogy márpedig igen, hanyagolj valamit egy ideig, a megspórolt pénzedből pedig vágj bele, mert azt szeretnéd és bízol benne, hogy jobb életed lesz. Sehol nincs kolbászból a kerítés ezt mindenki tudja, de ha menni kell, hát menni kell, ez olyan mint amikor nem hat a Smecta. De a legfőbb probléma még mindig az, hogy akárhova is megyünk, mindig csak annak élünk, hogy megéljünk, nem pedig annak, hogy éljünk. Nincs magánélet, nincs kapcsolat, nincsenek barátok, helyette van munka (tisztelet a kivételnek persze). Ha esetleg mégis sikerül egy jó helyre elhelyezkedni, akkor pedig nem árt, ha nem esünk át a ló túloldalára. Mindenkinek vannak álmai, vágyai, olyan dolgok amiket szeretne, hogy az élete részei legyenek, de ilyenkor nem azt az utat kell választani, hogy sztahanovisták leszünk, mert akkor ugyanott tartunk, ahol elkezdtük az egészet.
Következő felvonásban rövid szó a kedves magyar állampolgárok ügyintézéseiről, ala ügyfélkapu, vagy inkább nevezhetnénk Gagyifélkapunak is. Az ember bemegy, vár, nézi a sok szomorú telefonját tapicskoló embert. Hova jöttem én? Lejárt a személyigazolvány, meg kell újítani, esetleg elvesztettem az irataimat, igénylő lapot kell kérnem. Eddig sima ügy, haladunk is, minden a nagy könyv szerint megírva. Dolgunk végeztével elkérik telefonszámunkat, melyre majd értesítést küldenek, hogy mikor vehetjük át a kívánt okmányokat melyeket megigényeltünk. És akkor jön a fekete leves. Pár nap meg is jött az üzenet. Igen ám, de nekem már nem sok pénzem maradt, hogy elmenjek az okmányokért, nem baj, hamarosan érkezik utalás, megyek is egyből az iratokért!
BUMM! Beteszem a lábam az utalás után a kedves kormányablakhoz, nem működik az ügyfélkapu. Várunk, nézzük esetleg valami halvány szikra kipattan a kedves rendszergazdák fejéből, de 4 óra hossza tétlenség után, miközben már a kormányablak is bezárt, max a villámok szikráznak a fejünk fölött, hogy az egész délutánunkat elbasztuk a semmire és még haza is kellene érni, mert holnap folytatódik a mókuskerék. Nem baj! Jövő héten jövök megint, talán akkor már jó lesz. Ülünk a következő héten a számítógép előtt és a híreket olvassuk délben, közben készülődünk, hogy elinduljunk az okmányainkért a kormányablakhoz és friss hír ugrik fel az index.hu oldalon: AZ ÜGYFÉLKAPU LEÁLLT ORSZÁGSZERTE! Na baszd meg! Még jó, hogy nem indultam el, nem mintha csak arra vágynék, hogy hetente a két szép szememért járkáljak egy okmányért pénzt feleslegesen kidobva.
Igaz amúgy sincs sok pénzem, hisz munkanélküli vagyok és két várost plusz egy falut kell átutaznom azért, hogy megkapjam az okmányaimat, de nem probléma, ilyenkor vágják az ember fejéhez, miért nem mentél közelebbi helyre, hisz neked tudnod kellene, hogy már mindenhol bármely városban megcsinálják neked az okmányaidat! Még jó, hogy mindenki zseninek született, hurrá! Következő hét, esős, borús nap. Az embernek egyébként se jó a kedve, ha szomorkás az idő. Készülünk újabb túrára, végre most már biztos sikerülni fog megszereznünk az okmányunkat, reménykedünk nem fog rendőr megállítani sehol, hogy igazoltasson! Megérkeztünk, síri csend és hullaszag, a hírekben se volt szó zombiapokalipszisről így csak lesünk, miért vagyunk mi egyedül a kormányablaknál. Egy kedves hölgyemény fel s alá szaladgál a passzos naciban és a magassarkúban, egy fiatal srác pedig csak ül, arcán pedig a világfájdalom. A hölgy odafordul hozzánk: „nem működik az ügyfélkapu, nem tudunk senkit beiktatni a rendszerbe”. Brávó! Megérte elbaszni az egyre kevesebb pénzünket! Mint kiderült azon a napon érkezés előtt már 2 órával se működött az ügyfélkapu, de nem baj. No milk today, majd egyszer biztos működni fog és végre egy értő rendszer informatikust fognak alkalmazni, aki el is tudja hárítani az operációban felmerült hibákat, addig pedig ha rendőrbácsi igazoltat minket, vagy megyünk a sittre, bár ott legalább jó meleg van, vagy pedig egymás kezét fogva besétálunk a kormányablakhoz és várunk széles mosollyal amíg meg nem javítják a rendszert!
Mindezek fejébe ne feledjük el, hogy nekünk tanfolyamra kell majd járni, de arra sincs pénzünk, hogy a hétre kenyeret vegyünk, nem baj... Magyarország jobban teljesít, bár mi már kezdjük feladni a teljesítést is, nem hogy Magyarországot...
Váratlan fordulatok közepette orvosi vizsgálatra is kellene menni. Két szép szemünkért kapunk egy papírt, melyre mehetünk dolgozni, párdon(!), tanulni 3 héten keresztül. Egy bökkenő van. Elfogyott a pénz, no milk today... Egyedül vagyunk, nincs olyan aki segítene. Nem lesz így TEJ HÁT NEM LESZ TEJ! Belefáradunk mindenbe és úgy döntünk, minket már az se érdekel, ha vizet se iszunk, addig megyünk, amíg valami bárdolatlan bugyuta barbár munkát is, de találunk! ÉS FOGUNK IS TALÁLNI! R.I.P.
Az utolsó felvonás pedig egy rövidke visszakanyarodás arra, hogy is működik minden, ha már megtaláltuk „álmaink” munkáját. Az élet nem fenékig tejföl, nem fog senkit se pátyolgatni az élete végéig senki. Mindenki tudja, dolgozni kell, vagy pénzt előteremteni, egyeseknek ez sokkal könnyebben megy, vagy jobb helyre születik. Szar ügy! Az ember dolgozik, még szereti is a munkáját. Próbál megtenni mindent, hogy megfeleljen, túlteljesít, próbálja fejleszteni a munkahelyi körülményeit, hogy könnyebb és gördülékenyebb legyen minden, a kollégái felfigyeljenek rá és elismerjék a teljesítményét, még akkor is, ha a magánélete olyan romokban hever, hogy legszívesebben felakasztaná magát a legelső fára ami elég magas, mert nem tud hatfelé szakadni, hogy intézze az otthoni ügyeit, figyeljen a társára, párjára, dolgozzon, gondolkozzon, éljen.
Majd beüt a flitteres tetű... A mókuskerék fogai közé beakadt a lompos. Oda a munka, a jó név, a társaság, barátok, minden. Kezdődik előlről az egész, NEM LESZ TEJ, de még kenyér se. Ez egy ilyen. Akármit is teszünk, akarunk csinálni, küzdeni, nem tudunk mindig megfelelni mindenkinek, de nem is kell! Mert ott ahol sas voltál, ne menj vissza a verébnek, ott pedig ahol mindig várnak rád vissza, gondolkozz el, hogy mit veszíthetsz. De ne a munkád legyen az életed, mert annyit nem ér és nem is fogják megfizetni neked azt, hogy te hülye marha módjára már csak azért is többet teszel le az asztalra! (RESPECT BUT SORRY IT’S NOT ENOUGH)
A valósággal való bármilyen egyezés csupán a véletlen műve.
